Tematikus borkóstoló – 2021 nyár

Az elmúlt év a végeláthatatlan meglepetések sorozata volt. Emlékezni szeretnénk rá, hiszen a rengeteg kihívásból építkezhettünk, fejlődhettünk, és most ismét, újult erővel vendégeket üdvözölhetünk éttermünkben. A töretlen hit és kitartás érzése az, amit fel akarunk idézni 2021-es nyári évjáratos kóstolónkkal. Az első évjáratok boraival emlékeznek a borászok is, és emlékezzünk mi is azokra a próbatételekre,…

Szőlőmag nyereményjáték

Közjegyző előtt megtörtént a szőlőmagos nyereményjáték nyertesének húzása. A nyertes: Kereszturi Julianna (2461 Tárnok, Tavasz u. 6/B) Amennyiben 2021. június 1. és augusztus 31. között bármilyen A.GERE Szőlőmag terméket vásárol (szőlőmag őrlemény, szőlőmagolaj, szőlőmag őrleményes kapszula), és elküldi az ezt igazoló blokkot az elérhetőségeivel együtt az AKA Kft., 7773 Villány, Erkel F.u.2/A címre, akkor ön…

5 dolog, amit nem biztos hogy tudtál a Koparról

Mindig sok történet kötődik a Koparhoz, gondoltuk most az új, 2017-es évjáratú palackok előjegyzése kapcsán megosztunk pár apróságot, amit nem biztos, hogy mindenki tud a borról.   2007 óta ez a közös az összes Koparban Az elmúlt több mint két évtizedben az alapkoncepció nem változott, kisebb finomításokra ugyanakkor sor került az évek során. Induláskor még…

Csokoládé és bor

Új izgalmas alapanyagok és ízek   Eddig is megtalálhatóak voltak nálunk a szőlőmag őrleménnyel készült csokoládék, amelyeket mind magukban, mind borral együtt fogyasztottunk. Idén új, izgalmas alapanyagokban és ízekben gondolkodtunk, és megalkottuk azt a három terméket, amely a pincészet borainak portfóliójához legjobban passzol. A kiválasztás folyamatában a család mellett head sommelier-nk, Fröhlich Tamás vett részt,…

Tematikus borkóstoló

2020 Ősz Miközben a dűlőkben beköszönt a nyugalom, a szüretek befejeződnek, a pincék megtelnek élettel és az idei évjárat fiatal nedűivel. A borászatok és éttermek gazdagon kínálják, a kóstolni vágyók pedig keresik is az új fehér-, rosé- és vörösborokat. Ezzel az egész hónapot átható ropogós frissességgel állítunk szembe egy olyan kóstolósort, ahol éppen az érettség…

Villányi programok ősszel

Az őszi hónapok a szüretről szólnak egy borvidéken, de nem feledkezünk el a programokról sem, ahol mi is kikapcsolódhatunk kicsit. Zenei, kulturális és gasztronómiai események, borkóstolók, vidám fesztiválok, és komoly szakmai rendezvények színesítik ezt az őszt.   2019. augusztus 30 – szeptember 1. Harkányi Szüreti Fesztivál Immár 25-ik alkalommal kerül megrendezésre ez a fesztivál. Szüreti…

Hogyan került egy függönyre a pincészetünk? – 2. rész

Varró Zoltán húsz évvel ezelőtt alapította a Varrodesignt. A legmagasabbra értékelt, szállodákat és éttermeket díjazó, New York-i és hongkongi versenyek elismerései több hazai szállodát tettek ismertté világszerte, munkájának köszönhetően. Megtisztelő számunkra, hogy a család barátjának mondhatjuk, és hogy segítségével több, számunkra fontos villányi helyszín is megújult. (Az 1. részt itt olvashatja.) Melyek az épületegyüttes legfontosabb…

Villányi programok tavasszal

Az enyhe februári idő miatt csak még jobban várjuk a hivatalos tavaszt. Persze még bőven akad farsangi program, borkóstoló, és a mohácsi busójárás is kihagyhatatlan élmény télen, de már most érdemes körülnézni, hogy milyen eseményeket tartogat számunkra a március, április és május a Villányi borvidéken. március 6. Nőnapi éjszakai fürdőzés Siklósi ThermalSpa https://siklosfurdo.hu/ Egyedülálló természeti,…

Pincéről Pincére Variációk Vincére 2020

2020. január 18-án ismét folytatódnak Vince napi hagyományaink a Villányi borvidéken! Régi szokás, hogy a szőlősgazdák Vince nap időjárásából és a metszett „Vince vesszők” állapotából következtettek a várható szüret gazdagságára. Egyik pincéből a másikba járva áldomásoznak, kóstolják egymás borait, a tőkékre Isten áldását kérik, s a biztonság kedvéért még babonás fortélyokat is bevetnek a jó…

Villányi Vörösbor Fesztivál

A Villányi Vörösbor Fesztivál az ország egyik legismertebb szüreti fesztiválja, amely fennállása óta a bor- és gasztrokultúra, a hagyományőrzés, a sokszínű művészeti és kulturális programok egyik legnagyobb hazai eseménye. Idén már a 32. alkalom lesz, hogy a borvidék együtt ünnepel. Október 4. és 6. között rendezik meg a Villányi Rendezvénytéren, emellett a Diófás téren, a…