FRANC&FRANC FÓRUM – MEDITERRÁN ÉLETÉRZÉS

A Villányi borvidék összefogásának jeleként született meg 2015-ben az első Franc&Franc nemzetközi konferencia és kóstolónap. A korábbi években minden jelentősebb európai és újvilági franc termelő régió bemutatkozhatott a fajtára fókuszáló szakmai eseményen, olyanok, akik hisznek a cabernet franc fajtában és önállóan készítenek belőle bort.

2023-ban immár nyolcadik alkalommal szervezzük meg a legmeghatározóbb szakmai, -és közönség rendezvényünket, a FRANC & FRANC-t, ahol az idei évben a „mediterrán életérzést” Villány mellett Toszkánát helyezzük fókuszba.

A VIII. FRANC & FRANC Fórum 2023. november 24-én, pénteken 9.30 órától kerül megrendezésre, melynek a villányi Bock Pince konferenciaterme ad otthont. (7773 Villány, Batthyány Lajos u. 15.)

A szakmai tanácskozáson az előadások mellett neves szakértők tolmácsolásában kóstolhatjuk meg classicus, premium és super premium kategóriában elérhető Villányi Francokat, de izgalmas toszkán borok is bemutatásra kerülnek Peter McCombie MW előadásában.

A borok gasztronómiában betöltött szerepét hangsúlyozva Gianni Annoni a Pomo D’Oro Étterem tulajdonosa a „dél ízeit” mutatja be toszkán és villányi falatkákkal, hozzájuk társított borokkal. Mediterrán olajokkal is találkozhatunk majd a „toszkán-villány” vezérmotívum keretében, Stefano Dini szakértő előadásában.

Konferencia program

Köszöntők
9:30-9:35 Bock József elnök, Villányi Borvidék Hegyközségi Tanácsa

9:35-9:40 Rókusfalvy Pál, nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos, Nemzeti Bormarketing Ügynökség

9:40-9:45 Gere Andrea, Villányi Marketing Műhely

Szakmai előadások
9.45–10.45 Cabernet Franc Toszkánában és Villányban (Stefano Dini, agrárszakértő, Ruppert Ignác ügyvezető, Cellarius Kft.) – kóstolóval egybekötött előadás

10:45 -12:15 „Egység a sokszínűségben”: Franc-ok Villányból. (Előadó: Horkay András vezető, CEWI) – kóstolóval egybekötött előadás

12:15 – 12:45 A dél hangulata a tányéron (Előadó: Gianni Annoni – tulajdonos, Trattoria Pomo D’Oro) – kóstolóval egybekötött előadás

EBÉD 13:00-14:00

Délutáni szekció
14:00 – 15:15 Cabernet Franc-ok Toszkánából (Előadó: Peter McCombie MW, Simone Tacconi) – kóstolóval egybekötött előadás

15:15 – 16:00 Olajok a gasztronómiában (Stefano Dini, agrárszakértő) – kóstolóval egybekötött előadás

16:00 – 16:30 Kerekasztal beszélgetés Villány VS Toszkána, avagy a mediterrán életérzés (Gianni Annoni, Gere Andrea, Peter McCombie MW, Stefano Dini)

Nézzen körül a Webshopban

A csodálatos szőlőmag