Villányi Vörösbor Fesztivál

A Villányi Vörösbor Fesztivál az ország egyik legismertebb szüreti fesztiválja, amely fennállása óta a bor- és gasztrokultúra, a hagyományőrzés, a sokszínű művészeti és kulturális programok egyik legnagyobb hazai eseménye. Idén már a 32. alkalom lesz, hogy a borvidék együtt ünnepel.

Október 4. és 6. között rendezik meg a Villányi Rendezvénytéren, emellett a Diófás téren, a Teleki Szakképző Tanpincéjében, a Fő téren és a Pincesoron is zajlanak majd programok. A legkedveltebb könnyűzenei együttesek mellett a világ- és a népzene ismert képviselői, valamint a helyi és a környékbeli hagyományőrző csoportok, gyerekprogramok, utcaszínházak és a villányi borászok is közreműködnek.

Közel harminc pincészet borait lehet kóstolni, méghozzá a legváltozatosabb szortimenttel. A pezsgőtől a könnyed fehér és rozéborokon át, az igazán komoly, ikonikus vörösekig.

Az idelátogatók sok, a borhoz kapcsolódó programon vehetnek részt: lesznek pincelátogatások, borkóstolóval egybekötött túra a Szársomlyó hegyre, BorÁsz tréning, traktoros túra az Ördögárokba, szüreti felvonulás, tárlatvezetés a Villányi Bormúzeumban, ünnepélyes hordócsapolás, a RedY borverseny eredményhirdetése, minikurzus a borok világáról és a borkóstolás alapvető szempontrendszereiről, szakmai beszélgetés a Villányi borvidék borászaival, és persze szüreti bál.

Várunk mindenkit Villányba, a Vörösbor Fesztiválra!